Zoltán Gábor méltatlanul keveset olvasott és emlegetett szerző, pedig nagyon jól ír, főleg párbeszédet. A szövegei hihetetlenül pontosak, szereplőit sokszor leginkább az általuk használt nyelv jellemzi, az írások lendülete, húzása egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmet.

Két novelláskötet (Vásárlók könyve, 1997, ill. Erények könyve 1999) után jelentkezett első regényével (Szőlőt venni, 2001). Egy interjúban elmondta, hogy a visszhangtalanság miatt már az írás abbahagyását fontolgatta, szerencsére meggondolta magát.

A Fekete bársony az ismert Faust történetet helyezi egy mai magyar kisváros színpadára. Faust János középkorú egyetemi professzor, ‘56-os apával, többre vágyó feleséggel, nagyra törő üzlettárssal, kellemetlen szomszéddal. Nincsenek ambíciói. Egy kisember, egy lúzer. Szánalmas, mégis szerethető figura. És akkor megjelenik az ördög - Graumann, aki inkább egy mindenre képes menedzserre emlékeztet semmint a Sötétség Fejedelmére. Faust és Graumann folyamatosan kóstolgatják egymást - akár testi értelemben is. Faust apró szívességeket kér - egyetemi előmenetel, szex, lakás, pénz - Graumann pedig egyre csalódottabban, bár szimpátiával figyeli ügyfelét. Faust megérzi embertársai vágyait, és akaratlanul apró csodákat tesz, amit az érintettek nem mindig értékelnek. Végül aztán előáll a nagy kéréssel: egy (illetve kettő) gyerekkel.

Itt véget ér a történet, Faust új élete, és következik a „Függelék”. Faust visszatér a mindennapokba, azok összes problémájával. Már nem kér semmit Graumanntól, aki más ügyfél után néz. Jó apja lesz a kis homunculusnak, próbál visszailleszkedni a politikától sújtott, belterjes kisvárosi világba, mégis folyamatosan kellemetlenségek érik. Bukása, tragédiája nem a kárhozat, hanem éppen az, hogy nem kárhozhat el, hogy átlagos.

Zoltán Gábor: Fekete bársony (Jelenkor, 2008)